Geoffrey Chaucer: Troilus és Cressida (részlet)

"Hugom, a jószerencse jött eléd,

Csak elfogadnod kell, s máris tied.

Ámor nevére és a kedvemért .

Ragadd meg, mert különben elsiet.

Sokat beszélni róla hát minek?

Add a kezed, hisz csakis rajtad áll,

Hogy kapj azon, amit a sors kinál.

Szándékaimról hadd szóljak neked,

Hisz annyit mondtam már régebben is :

Olyan fontos nekem híred‒neved,

Mint senkié e földön. Eddigi

Összes eskümre merem mondani,

S ha megharagszol, vagy így szólsz: Hazudsz!

Eléd kerülni nem fog Pandarus.

Ne légy annyira izgatott! Ugyan!

Hisz nem akarok én rosszat neked!

A nagyja kész, kevés, mi hátravan,

Elmondtam mesém, vége közeleg,

De bizzál bennem, én igaz leszek;

Ha helytelen dologról lenne szó,

Tudod, hogy nem lennék rá kapható."

"Az égre kérlek, drága bácsikám

‒ Így szólt ‒, ne kertelj annyit, ki vele!

Hisz félek, reszket minden porcikám,

És mégis szinte meghalok bele,

Oly kiváncsi vagyok. Rossz hír? Gyere,

Mondd már, különben úgyse nyughatom!"

"Rendben van, elmondom, figyelj nagyon:

Nos hát, hugocskám, a király fia,

‒ Jó, bölcs, szabad és könnyedén cseveg,

És abba' mit tesz, soha nincs hiba ‒

A nemes Troilus téged úgy szeret,

Rajtad kívül más nem gyógyítja meg.

Mit mondhatok még? Ennyi az egész,

Él‒e vagy hal‒e: tőled függ, mi lesz.

De ha megölöd, én is meghalok;

Ez nem hazugság, esküszöm, hugom;

Úgy éljek: elnyisszantom torkomat!"

Szemébe ekkor könny szökött: "Igen!

Ha mind a kettőnk halni kénytelen

ártatlanul, hát csúf dolgot teszel;

Halálunk oka csupán te leszel."

© Képes Júlia fordítása

Fordítások